Október 17 - Vasárnap
- Ákos jegyzete-

Utolsó nap, búcsúzás.
Nem is írok erről, mert hát mit is lehetne.
Hiányozni fognak a srácok, na meg a szép dolgok.
Melegen ajánlom mindenkinek, aki szereti a keleti országokat és valamilyen különlegesre vágyik bizonyos kereteken belül.
Örülök, hogy nem hagytam ki ezt a lehetőséget.

Köszönjük Korea, szép voltál!

Október 16. - szombat 
-Ákos Jegyzete-

Ez az utolsó teljes napunk.

Kicsit hiányoznak az otthoni dolgok, de mégse tudnám azt mondani, hogy haza szeretnénk menni.
Habár kevesebb dolgot láttunk, mint a tervben volt, mégis bőségesen elég ez így első tapasztalatra.
Most így utólag átgondolva se csinálnám lényegesen másképp az utat.

Csak remélni tudom, hogy kedves koreai barátainkat viszont láthatjuk mihamarabb.
Természetesen hívtuk őket, de ők se tudják, hogy zsúfolt életükben mikor lesz erre alkalom.

Ma már csak némi vásárlás és egy búcsúest van tervbe véve.
Furcsa hiányérzet, hogy egyszerűnek tűnik a napunk az elmúlt nyüzsgéssel ellentétben.
Körübelül 12 órakor visszamerészkedek Jungszang techno piacára, hogy MP3 lejátszót vegyek, hamár egyszer Koreába jöttem :-)
Ezúttal felvérteztem magam interneten szerzet tudásmaggal és szabadnapos lévén Glória is velem tart, hogy segítsen a nyelvi nehézségekben.
Böbe otthon marad pakolni, mert amúgy sincs oda a technikai "kütyükért".
Ismét hosszú az út, de legalább elbeszélgetek Glóriával, ha már úgy esett, hogy erre alig volt lehetőség eddig.
Például szóba került az is, hogy nem nagyon látok elhízott emberekt. Olyan extra 100 feletti példányt is csak egyszer láttam.
Mivel lány volt szegényke, így biztos, hogy nem lesz férje ebben a társadalomban.
Glória aztán hozzáfűzte, hogy az élet egyéb területén is megpecsételődött a sorsa annak a lánynak, mivel a férfiak intézik a munkaerő felvételt, így munkája se lesz neki ilyen elhízottan.
A techno piacon aztán kicsit döcögös kezdés után belelendülünk. Glória lelkesen fordít, de sajna neki is gondot okoz a technikai oldal, de csak megegyezünk.
Végül veszünk egy "jószágot" 150.000W-ért, ami borsos árnak számít az utazási költségekhez mérve. Nem is hoztam erre kézpénzt, hanem hitelkártyával veszem.
Tud mindent, amit kell és itthon majdnem duplájába kerül egy hasonló (már ahol lehet kapni).

Böbe már várt minket nagyon.
A sikeres vásárlás után én is jobb szemmel néztem a jövőbe.
Még ketten visszamentünk a frissen felfedezett szupermarketbe, hogy vegyünk az útra valami rágcsálni valót és egy kis piát otthonra.
Ha jól számolok, összességében kimerítettük a 2L alkoholkeretet, amit töményből ketten átvihetünk a határon.
A legtöbbet a nemzeti italból, "Szodzsu"-ból (Soju) viszünk.
Ahogy jövünk ki a boltból, látok egy szép ázsiai levestányért, színes-mázas potom 200 Ft-ért. Nem tudok ellenállni, veszünk nekem is és Böbének is egyet.

Estére azt ígérték, hogy Incsan mellett található sziget-világra visznek ki minket, tengeri étterembe búcsúzóul.
Igazi különlegességnek számít ez még az itt élőknek is. JinSu-ék is éves szinten csak 1-2-szer járnak ki, valamilyen jeles alkalomból.
A terv az, hogy kb 19:00 körül indulunk.
Csomagjaink "emberesre" sikeredtek.
Igazából súlyra jók vagyunk, csak fizikailag egyszerűen tele a csomag és már cipőskanállal se férne bele több ajándék.
Pedig annyi mindent vinnék még haza!
Glóriát még elkapja az utolsó ajándékozási hullám és most a lakás különböző  tárgyait ajánlgatja fel.
Erre már nem tudok mit lépni. Igyekszünk mindent illedelmesen visszautasítani, de nem olyan egyszerű. Nem nagy értékekről van szó, de nem fér több a csomagokba, azonban csak kiharcolja, hogy újabb szatyrot állítsunk csatarendbe. Ez elméletileg már nem megengedett, hogy a gépre vigyük, de majd meglátjuk. Mindenesetre gazdagodunk némi teával és feketebab tésztalevessel (ami nagy kedvencem lett).

Este 19 előtt megjön Chan-Gi, hogy velünk tartson, de JinSu késik még a munka miatt.
Glória telefonálgat, de csak este 10 után tud elszabadulni. Tanakodunk, hogy így is menjünk-e még, de aztán megyünk.
Most a reptér felé megyünk és a mellette található több száz sziget egyikére tartunk.
Hosszú autókázás után megérkezünk a célhoz.
A tenger partján számtalan színes sátras étterem áll, amolyan "october fest" stílusban.
A kocsi hangjára előjönnek a tulajok és hangosan invitálni kezd mindegyik a maga sátrába.
Végül választunk egyet. Kis asztalkák vannak a sátoron belül, az asztal közepén kb 40 cm-es gáztűzhely.
Külön hősugárzók is állnak itt, mert most már hideg az idő így éjfél felé.
Most derül ki a menü is. Kagyló - csiga tűzön és saját levében párolva. Ez lényegében azt jelentette, hogy a frissen fogott kagylókat és csigákat a gáztűzhelyre dobálják és azok a meleg miatt saját levükben megfőnek és kinyílnak. Csípős szósz van hozzá és természetesen Szodzsu pálinka.
Már megedződtünk Böbével, de azért kicsit meredek.
Később tésztalevest és rákot is felszolgálnak.

Én, hogy ellensúlyozzam a hatást, iszok keményen, na meg még is csak a búcsúestünk vagy mi. Böbe is velem tart és persze a srácok is, de veszélyes jószág ez a pia.
Csak 20%-os, de pont ezért alattomos is. Szerencsére nem rúgunk be....nagyon. (Sofőrünk kólázik csak)
Már késő van, hát szomorúan haza készülünk. A végén még azért lemegyünk a partra és csillagszórókat gyújtunk.

Visszaérve a házba csak zuhanunk a matracunkra.
Nem sokkal később Böbe megindul és néhány tiszteletkör után hányik egy tisztességeset.
Én se vagyok túl jól, de azért tartom magam.
Igazából nem tudjuk eldönteni mi volt a "ludas".
A pia vagy a kaja? Esetleg mindkettő? Minden esetre most nem jó szájízzel gondolunk erre a vacsorára, de azért szép volt.

Október 15. – péntek

-Böbe jegyzete-

Ma nagyon fárasztó napunk volt. Igazából nem csináltunk mást, mint ajándékot vásároltunk, de az jól kikészített!

A belvárosba arra a helyre mentünk vissza, amit Changi mutatott még az első vasárnap. Most már jobb rálátásunk van a termékekre és ugye mégsem térhetünk haza üres kézzel, na meg magunkra is gondoltunk 

Egy csomó jó kis bolt van.

Először végigmentünk az utcán úgy, hogy minden egyes üzletbe benéztünk, megnéztük mi van ott és mennyiért. Iszonyat sok pénzt ott lehetne hagyni, annyi minden szép van ott. Van egy jó pár kis dolog, ami pár 100 Ft-ért beszerezhető és ami a lényeg, a többség természetes anyagból készült kézműves munka.

Mikorra eljutottunk az utca végére, én már teljesen kivoltam. Nem a lábam fájt, hanem az agyam zsibbadt le.

Egyáltalán nem tudtam, hogy kinek mit válasszak. 

Leültetett egy kőpadra és tartottunk egy kupaktanácsot. Visszamentünk a legelejére, de most már csak a kiválaszott üzletekbe mentünk be az Ákos stratégiája szerint.

Ákos egy tusrajzot (bambusz) és egy régóta vágyott teás készletet vesz diszkont áron (2500Ft) egy kis utcában.

Ezután még elmentünk megnézni egy parkot, ami a közelben volt, de szerencsétlenségünkre már nem volt nyitva. Úgyhogy haza indultunk.

Most más útvonalon megyünk vissza és így belekeveredünk egy olyan utcába, ahol tradicionális ruhákat és hangszereket árulnak. Érdekes hely.

Este én még hívtam anyát, mert megígértem. Igazság szerint tegnapra volt tervezve, de a nagy főzésben kiment a fejemből. De így legalább megnyugodott.

Október 14. – csütörtök

-Böbe jegyzete-

Ma volt a piacozós napunk. Különböző területeknek vannak különböző témájú piacaik. Jungsani elektronikai piacon kezdtük a napunkat.

Ákos erősen feltett szándéka, hogy vesz magának egy hordozható MP3-as lejátszót. Biztos meg fogja mosolyogni, ahogy most meghatározom: azt a pici fajtát szeretné, amiben nincs semmi mozgó alkatrész. :)

Hát sajnos nem sikerült a vásárlás, egyszerűen nem tudott dönteni, hogy melyik jobb, megbízhatóbb márka, mert akkora választék volt.

Majd egyeztetnie kell JinSu-val.

-Ákos jegyzete- :  A már áltam ismert márkák alapján szerettem vona dönteni, de egyszerűen a hatalmas választék 99,5%-a teljesen ismeretlen márka volt számomra. Rájöttem, hogy ez egy teljesen új piac, ahol más a felállás, mint más elektronikai termékeknél. Hihetetlen mennyi cég gyárt ilyen lejátszókat!

Végül úgy döntöttem, hogy előbb inkább körbe nézek a neten, hogy legyen valamilyen alap elképzelésem.

-Böbe jegyzete-  :

Ezután következett a herbária piac.

Annyi szárított dolgot, mint itt, életemben nem láttam. És ami borzasztó, a 90 %-áról fogalmam sincs, mi az. Mindenféle gyökértől, fától, ágacskától, levéltől, gombától és gyümölcsöktől kezdve minden volt.

Ákosnak itt is nagy tervei voltak: ginsenget akart venni. Ez állítólag nagyon egészséges, de annyira rossz íze is van. Teljesen úgy néz ki, mint nálunk a fehérrépa, csak kicsit bogasabb. Ezt le szokták tenni alkoholba is: Ákos is ezt fogja tenni vele + még apukája is nagy imádója ennek a szürnyűségnek, úgyhogy ez lesz számára a fő kiszemelt ajándék. Ja, azt eddig elfelejtettem megemlíteni, hogy eme gyökeret arany árában mérik. Ákos jó üzletet csinált: 3 szép példányt vásárolt, mindössze 10.000 W-ért (2000 Ft).

Én is megtaláltam a magam örömét ezen a piacon, a sok-sok gyümölcs személyében. Végül két hatalmasra nőtt körtét vettem (itt más a formája is – olyan, mint az alma nálunk), és a persze már jól bevált és megszokott almácskáimat, ami itt hihetlenül drága, és ráadásul annyira nem is finom.

Ja, és vettünk szártított gyümiket is: banánt, ananászt és azt hiszem a 3. mangó. Ezekből összesen egy kilót vettünk és nem szándékosan, de némi magyarázás és mutogatás után így jött össze.

Ákos nagy lelkesen keres Ginsenget Szodzsuval, de vagy nincs vagy eszméletlen nagy kiszerelésben van csak. Nagy lelkesedésünkben találunk olyan piát is, amiben kígyó és százlábúak vannak. Szép kis látvány.

Kár hogy nincs aki elmagyarázza, hogy mi micsoda, mert így biztos nagyon sok új és érdekes dolgot tanulnánk.

A legutolsó mára tervezett piac egy vegyes volt. Ezt ajánlották az ingyenes térképeken a túristáknak, mint elsődleges célpont.

De ezt mindketten gyorsan meguntuk.

Leginkább egy otthoni kínai piacos kirakodásra emlékeztetett, ahová mindent kihordanak az emberek, hátha valaki megveszi.

Mellette volt 3 nagy épület, mind bevásárlóközpont.

Felnéztünk ide is, de nem találtunk semmit. Zömében ruhaboltok voltak, de egy kicsit másként öltöznek itt az emberek (érdekesen), így üres kézzel jöttünk ki. Egyetlen ruhadarabot nem találtam, ami kicsit is bejött volna az ízlésemnek.

-Ákos jegyzete-  :

Az itteni divat nagyon furcsa nekünk. Első nekifutásra azt mondanám, hogy ízlésficamosak, de ezt már olyan szinten művelik, hogy az már külön stílust alkot.

Ez kb olyan, ha egy paradicsomot szétkenek egy falon az rombolás, de ha 10 kg kenek szét egy 10 négyzetméteres vásznon, az már művészet.

Egyszerűen egy idő után megszokja az ember a színes kavalkádot, de azért időnként jön egy olyan kombináció amit nem bírunk mosolygás nélkül.

Szó se róla, Magyarországon is van néhány "tehetség", de a rózsaszín v-nyakú kötött mellényes 20 éves srác látványa nehezen felülmúlható. :-)

-Böbe jegyzete-  :

Ezzel be is fejeződött a mai mászkálásunk, mert az esti program főzés volt. Megígértük, hogy csinálunk egy kis magyar kaját.

Délután 6-ra haza kellett érnünk, mert ekkorra jön meg Glória is, és így el tudtunk menni együtt bevásárolni.

Egy jó nagy szupermarketbe mentünk, ami igen cselesen a föld alatt helyezkedik el. Az utcaszintben ruházati részlegek vannak, és csak ezen keresztül lehet lejutni. Így ha élelmiszerért megyek, akkor is kötelezően végig megyek a ruha osztályon. Hát mi aztán jól bevásároltunk!

A főzési tervünk lecsó és krumplileves volt (a helyi ízléshez ez passzolt a legjobban), de a hozzávalókon kívül még egy csomó mindent vettünk. Elsősorban italokat, ajándék gyanánt. Egy jó pár üveg szodzsut (nem tudom, hogy kell rendesen leírni), és két üveg likőrszerűséget estére. Én még vettem a kedvencemmé előlépett kukoricateát: filtereset (Ákos fanyalog), Glória pedig adott eredetit (Ez a tea lett a mániám. Először baromi furcsa volt, de utána megkedveltem). Sikerült a munkatársaknak is vennem egy nagy csomag cukrot.

Gondoltuk egy lecsó nem bonyolult, de mit ne mondjak, TV paprika nem volt, így maradt a "californiai" típus. Elég drága volt, de igazán a paradicsomnál döbbentünk le. Volt vagy 2000 Ft kilója és totál műíze volt.

A következő gond a lecsókolbász helyettesítése volt. Mivel nem volt lehetőség az előkóstolásra, így kinézet alapján próbáltunk hasonlót találni. Hát ez se jött be. Olyan édeskés, meghatározhatatlan íze volt. 

Szerencsére JinSu is ma „normális” időben végzett, már 8-ra otthon volt.

Ákos kezdetnek csinált a jeges csodakávéjából egy bemutatót. Tudtuk, hogy az itteni gastro kultúra gyenge pontja a tejes ínyencségek. Ákos még otthon kifejlesztett egy tejből egyszerüen készíthető kávé krémet. Ez nagy sikert is aratott és Glória megfogadta, hogy majd ő is csinál ilyet.

Az azért sokat elárul az étkezési szokásokról, hogy amikor cukrot kértem, akkor nagy nehezen előkotort egy tartót és a cukor bele volt kötve!

Hát ezt se mostanába használták! 

Azán nekikezdtünk főzni. Én voltam az asszisztens (daraboló és pucoló). Sajnos nem lett teljesen otthoni íze. Bárhogy ügyeskedett Ákos, valahogy mindig "koreai ízű" lett :-) 

De azért nem lett rossz. Ízlett nekik mind a két kaja, és mellette elfogyott mind a két üveg pia. Mondjuk nem voltak ám nagy üvegek, két vagy 3 dl-esek.

Snacknek pedig szárított hal és polip volt. Különös, de finom. Már korábban láttam ezeket az ínyencségeket, de csak most volt merszem megkostólni Glória ösztönzésére. 

És ma este próbáltam fel Glória tradicionális ruháját is.

Nagyon szép, csak különös viselet. Ákos azon mosolygott, hogy úgy néztem ki benne, mint aki babát vár.

Természetesen készült fénykép és videó is az eseményről.

JinSu-val megbeszéltük, hogy szombaton búcsuest néven különleges étterembe megyünk.

Azt hogy hová, rájuk bíztuk, csak azt kértük, hogy tengeri kaja legyen és ne nyers.

Október 13. – szerda

-Böbe jegyzete-

Nagyon aranyos volt Ákos, mára is készült nekem egy meglepivel. Mit egy meglepivel? Többel is.

Egy plázát említett, amin nagyon csodálkoztam, mi a fenének menjek én oda? Csak hát én a mi kis győri plázánkat vettem alapul és ez  teljesen más volt. És amiért mentünk: egy Akvárium. Nem egy, hanem pontosabban egy komplexum. Egy csomó halat és mindenféle tengeri herkentyűt megmutattak. A fő látványosság egy hatalmas akvárium volt, amiben több cápa is úszkált. Ezt a medencét jól körbe lehetett járni, sőt egy helyen alagútszerűen volt kialakítva, így a fejünk fölött úszkáltak ezek a fenevadak. Készítettünk is egy pár képet.

A nap elején Ákos nyűgös volt és azt mondta, hogy nem is nyugszik addig, amíg normális és igazi kávéhoz nem jut (itt sok az instant kávécsoda). A pláza (COEX) mellett aztán találtunk is egy kellemes helyet. Drága, de minőségi a fekete és Ákos is helyre rázódik.

A COEX-ben megnézünk néhány érdekes boltot és eszünk is dél felé egy csirkét közösen (egy koreai adag elég kettőnknek). Meglátogatunk egy francia pékséget és kipróbálunk megint valamit. Hihetetlen milyen fejlettek ezek a pékségek és milyen nagy a választék. Sajnos nálunk nincs ilyen, csak halvány árnyéka ennek.

Közben Ákos JinSu-val és ChanGi-vel beszél telefonon. Megpróbáljuk leegyeztetni, hogy mi legyen a hátralévő napokban, de olyan elfoglaltak szegénykék.

Délután Ákos kedvence következett: a halpiac.

Hát itt aztán minden volt, ami csak megtalálható a tengerben. Sőt, sikerült wasabit is vennie, de ez nem olyan erős, mint kellene lennie (mondja ő, miután este megkóstolja).

Eleinte nem találtuk a piacot, de a szag elvezetett minket.

Kicsit még viszojgok egyes tengeri "szörnyektől", de többségüket már inkább sajnálom.

Olyan aranyosak és meg fogják enni őket...

A következő célpont Szöul legmagasabb épülete, ami 63 emelet magas.

Ez a halpiaccal pont szemben van, látjuk, csak nem találjuk az oda vezető utat. Több szinten is több sávos autóút keresztezte utunkat. Elindultunk hát keresni egy hidat. Annyira belejöttünk a fárasztó gyaloglásba, hogy simán túlmentünk rajta. Az én véleményem, hogy vagy rossz volt a térkép, vagy időközben lebontották a hidat. Merthogy később feladjuk és taxiba ülünk, de az úton nem tűnt fel semmi híd a szemem előtt.

Az épület valamelyik felső szintjén van egy kilátó rész, de mi nem mentünk föl oda, mert a Changiékkal már voltunk egy kilátóban. Csak az alsó szinten néztünk szét, ahol boltok és kajáldák voltak.

És a másik meglepetés: egy IMAX-mozi. Már régen ki akartam próbálni. Csak egy féle filmet vetítettek, a tengeri élővilágról, főként a korallokról volt szó. Fantasztikus volt ilyen hatalmas vásznon látni ezeket a szép dolgokat.

Este megint metrón haza. Nagyon fárasztó a 1,5 órás zötykölődés hazáig a tömegben.

Glória már otthon van és megint finomságokkal kedveskedik + kapunk ajándékba tőle egy "nagyszemű emberkét"!

Meglepődünk, hogy honnan van ez. Elmagyarázta, hogy látja, hogy mennyire oda vagyunk ezekért a figurákért :) és volt az egyik barátjának.

Megint kiújjul az ajándékozási háború.

Szerencsére Ákos már ismerte a körülményeket és felkészült. Még otthonról hoztunk néhány magyaros csecsebecsét általános ajándékozási célokra. Ez az adu-ászunk és kijátszuk.  1-1

Sajnos Jinsu megint éjfél után ér haza a munkából, így már nem találkozunk vele.

Október 12.   kedd

-Böbe jegyzete-

Korán reggel már útra készen voltunk (1/4 7-kor). Sikerült egyből egy taxit fogni, ami kivitt minket a kikötőbe (igaz ez az egy taxi volt csak), ahol egy helyi zajos nyugdíjas-csoporttal várakoztunk a boarding-olásra. Ők aranyosak voltak, még mandarinnal is megkínáltak. A külföldieket külön folyosón engedik be, de nem tudom miért. Mindegy, így legalább gyorsabban bejutunk. Busszal vittek ki a hajóhoz, ahová mi a legolcsóbb helyre, a 3. osztályra vettük a jegyeket.

Európai szemmel nézve kicsit mókásan utaztunk. Nálunk lennének székek vagy padok hasonló esetben, itt pedig padlón fekvés volt ázsiai módra. Mindenki lerakta a kis motyóját valahová és lefeküdt mellé. Természetesen a cipő lekerült előtte a lábról.

Végülis 5 órát tartott az út, nézelődni egy csomó időn keresztül nagyon nincs mit, így mi is csatlakoztunk az alvók, szundikálók csoportjához. Az egyik majdnem ránk fekszik. Zavaró, bár hallottam, hogy a "Testbeszéd" c. könyvből ismert intimszféra itt kisebb, így nekik ez a természetes.

Kikötés után (Mokpo) taxival mentünk a vasútállomásra, és simán tudtunk még jegyet venni a 14:40-es KTX-re. (JinSu ragaszkodott hozzá, hogy az elővétel fontos)

Az állomás körül furcsa lebzselő embertömeg.

Érdekes látvány, olyan a banda, mint akiket lóversenyen látni.  Állnak a nyilvános telefon mellett és időnként hívnak valakit, majd vaskos pénzkötegek cserélnek gazdát.

De nem tűnik illegálisnak a dolog, mert később egy rendőr is csatlakozik a fura társulathoz.

A vonat nagyon kényelmes és gyors volt, habár én belülről nem éreztem a 300 km/h-s sebességet. Kb. 200-ra tippelnék, de Ákos szerint nehéz ezt megítélni.

A vonat nem a "Seoul station"-ra érkezik, hanem Jungsan-ra, de ez nem probléma, mert ez is az általunk használt metróvonalon fekszik.

Már rutinosan metrózunk, de még rutinosabban tévedünk el a kijáratnál. :-)

Bár miután a metróból kiszálltunk Ákos megkockáztatott egy "Öööö...szerintem nem.....", de nem hagyom végig mondani, hanem az emberáradatot követem.

Hát nem jött be. Teljesen ismeretlen utcára érkezünk.

Ákos morogva ("...ugye mondtam...") előveszi a térképet és az iránytűt (utca nevek hiányában kell ez is) és betájolja magát. Így már meg is van, hogy hol vagyunk.

Útközben a régi reflexeknek engedelmeskedve megállunk egy pálcás-kaja árusnál és kézzel-lábbal elmagyarázzuk, hogy egy csirkés saslikot kérünk. Kiderült, hogy tök fölösleges a mutogatás, mert az árus kiválóan beszél angolul. Na igen, ez már nem dél.

A szokásos módon nem ússzuk meg szósz nélkül a kaját, de sajnos a ruhánk se. Az Ákos farmerján még így is ott virít a két nappal ezelőtt mustáros csirke emléke.

Az árus nagyon rendes és megkínál minket egy kis hallevessel. Nekem már a csirke is sok volt, de Ákos érdeklődik minden új íz után és az én levesem felét is bevállaja. Hálásan megköszönjük a kedvességet, de nem szabadulunk ilyen könnyen, mert a kedves árus most tésztát hoz nekünk. Látom most már Ákos is elért a befogadóképessége határához, de hősiesen megeszi a tészta felét. Most már megyünk is és köszönjük ismét a figyelmességet.

Taxival megyünk Glóriáék házához. A kommunikációs problémák miatt Glória írt egy papírt nekünk, mondván azt csak meg kell mutatni a taxisnak és az tudni fog mindent, de így is problémás a visszaút. Végül megérkezünk és kezdődik a mese-est Glóriának.

Október 11. – hétfő

-Böbe jegyzete-

Elkezdtük utunkat visszafelé Szöulba. Seogwipo-ban még reggel megtörtént a pénzváltás, ami kicsit nehézkes volt, angoltudás hiányában.

Hihetetlen ez a huza-vona a pénzváltás körül.

Magyarországon csak bemegyek egy bankba vagy pénzváltóba és megkapom a valutáért a forintot.

Hát itt nem.

Eleve csak bankban lehet pénzt váltani. Aztán minden pénzváltás annyi papírmunkával jár, mintha bankszámlát nyitnánk.

Úgy néz ki, hogy a visszaváltás se lesz egyszerű majd, mert a most kapott papírokat be kell mutatnunk, ha beváltjuk a megmaradt pénzünket.

Később Glória elmondta, hogy Korea erősen kontroll alatt tartja a valuta mozgást, ezért a sok papírmunka.

Aztán felcuccoltunk egy „szigetnéző” buszra, ami Je-Ju-Si-be vitt vissza minket. Itt nyelvtudás hiányába másik buszra szállunk, de nem baj, mivel itt minden út JeJu si-be vezet :-)

Ákos már rutinosan ment az a szállás felé, amit még itt tartózkodásunk alatt néztünk ki. Nem a főutcán van, hanem mögötte, szintén 30 eW, de itt működik a tv, van asztal is.

És ami a másik: ez egy olyan motel, ahová a fiatalok együttlétek miatt jönnek, mert lenn van egy csomó szexkazetta, és a szobában pedig video.

A mai nap volt az ajándékvásárlás kitűzött napja – nagyszemű emberkék beszerzése. Először visszamentünk arra a helyre, ahol már előzőleg is vettünk szobrokat. Most egy férfi volt az eladó, de nagyon kedves volt.

Fantasztikus, hogy itt mennyivel becsületesebbek a kereskedők!

Ugyanis "nagyszemű emberkéből" létezik eredeti faragott kő és gipsz másolat is. Más országban simán ránk sóznák a gipszet mint eredetit, de itt a kereskedő egyfolytában figyelmeztetett, ha gipsz másolatot emeltünk le a polcról.

Pedig laikus számára megtévesztésig hasonló. 

A tervben 10 pici szobor vásárlása volt, mert ez tipikus ajándék erről az országról, szigetről, de sajnos csak 5 db volt. Ákos sem talált nagy méretűt a saját otthonunkba. De mellette vettünk még narancsos-karamell cukorkát (olyan az íze mint aminek hangzik), én pedig egy fából készült nyaklánc-medált. Sőt, ajándékba kaptunk pár szem helyi jellegzetességű cukorkát, zöld teásat és ginsengeset. Ez utóbbit megpróbáltam megkóstolni, de iszonyat íze van, olyan, mintha magába a zöldségbe haraptam volna bele (Ákos beválalta az enyémet használtan is).

Utána lementünk a partra, mert a Sárkányfej-sziklánál is voltak árusok. Ezt a lehetőséget eleve bele kalkuláltuk, mert ezeket a dolgokat Korea más részén nem kaphatjuk meg.

Itt sikerült megvenni a saját kis emberkénket, és Glóriáéknak is vettünk egy eredetit (otthon neki egy vicces formájú van csak és úgyis annyi ajándékot kaptunk már tőlük annak ellenére, hogy mi vagyunk a vendégek)

Így most az ajándékos kis táskában hozzávetőleg 10 kis emberke figyel a hatalmas szemeivel.

Újból kipróbáltunk egy fincsi üdítőt, most szilvásat.

Az estét tengi-lengiztük, hivatkozva arra, hogy holnap korán kell kelni. Legkésőbb 7-re kinn kell lenni a kikötőben.

Október 10. – vasárnap

-Ákos jegyzete-

Laza napnak nézünk elébe. Nem mintha nem lenne elég látnivaló itt, csak a mai napra ütemezett program vagy 2 napra való költőpénzt emészt fel. Ugyanis ma a tengeralattjáró van soron, ami 50 eW (10.000 Ft), de hát még sose ültünk ilyen járműben és egy darabig még nem is fogunk.

Szép komótosan kelünk, reggelizünk (pálcikás kaja), majd leballagunk a kikötőbe.

A már korábban megnézett irodában befizetjük a temérdek sok pénzt, azután várunk.

Elég sokan teszik ugyanezt. Kicsit parázok, hogy majd nem jut hely az ablakhoz. Helyezkedünk, tolakodunk, de értelmetlen. Mint kiderül, nem itt szállunk be, hanem tovább visznek minket egy hajóval a tengeralattjáró kikötőjéhez.

-Böbe jegyzete-

Szerencsére az a sok ember, aki mind a sétahajó fedélzetén volt, két tengeralattjáróba lett elosztva. Ahogy mentünk át a t.járóba, minden családról készítettek egy képet, amit az út végén ingyen megkaptunk. Jól sikerült nagyon a miénk.

Belül a kis padok nagyon jól voltak elosztva, akkor is jól lehetett látni, mikor csak az egyik oldalon volt látnivaló. Csodaszép volt, egy csomó hal volt és a sziklán is a különböző színekben pompázó korallok. Volt egy búvár is, akiről kis naivan én azt hittem, hogy véletlenül keveredett oda, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy „nekünk dolgozott”. Etette a halakat és jópofa volt, mikor egy hatalmas rákkal a kezében úszott el az ablakok előtt.

Csak az volt a baj, hogy az üveg a méreten torzított egy kicsit. A búváron vettük észre, hogy milyen kicsi.

Szóval gyönyörű volt a látvány. Még a tengeralattjáróban is készítettek mindenkiről egy képet, az ablak mellett és hogy az ablakban látszódnak a halacskák. Sajnos ezért már fizetni kellett, de én áldoztam rá, megvettem (4 eW). Fura formátumban adták, mert nem normál fénykép, hanem egy kártyaszerű valami.

Miután feljöttünk a felszínre és átszálltunk a visszavivő hajóra, az még tett velünk egy kört a kis sziget körül. Így már abszolút eldöntöttük, hogy a normál sétahajót nem próbáljuk ki.

Ezután végigmentünk a kikötői részen lévő éttermeknél. Ákos szeretett volna kipróbálni itt is valami tengeri herkentyűt, de sajnos nem tudtunk kiigazodni, hogy mi mit jelent (angolul pedig természetesen semmi nem volt kiírva és nem is beszéltek angolul az étteremben). Így maradt a bevált kis elhozhatós boltunk. De szerencsétlenségünkre zárva volt. Biztos a vasárnap miatt.

Elmentünk a reggeli "pálcikás" nénihez és ott vettünk minden féléből kettőt, majd feljöttünk a hotelbe.

Lustiztunk egyet, azután délutánra Ákos, hogy ne csak céltalanul létezzünk, kitalálta, hogy van itt egy kiépített tengerparti sétány és menjünk el oda.

Hát nagyon jó ötlet volt, csodaszép képeket tudtunk csinálni.

Meseszép a sziklás tengerpart, itt volt a „Magányos szikla”. Egy helyen ki lehetett menni teljesen a szélére, még ott sem volt semmi korlát. Elég félelmetes volt. Féltettem is Ákost, nehogy túl közel merészkedjen, mert mostanában minden kis hupliban megbotlott. Ákos nem győzött videózni és fényképezni felváltva. Fölmentünk, helyesebben előre mentünk egy jó ideig, csak sajnos már nemsokára közelített a sötétség, így vissza kellett indulni. Visszafelé még újból megálltunk azon a nyitott szakaszon és itt csináltam Ákosról egy képet, ami nagyon jól sikerült és a kedvencévé lépett elő.

Az út elején voltak árusok, és el lett döntve, hogy saját részre Ákos vesz egy nagyobb „gülüszemű figurát”. Csak sajnos az árusok már elpakoltak. Így holnapra maradt ez a nemes feladat.

Még sétáltunk egyet a városban és beültünk egy Family Martba, ahol most én is csatlakoztam a szokásos tésztaleves-evéshez. Valamint vettünk egy Aloe Vera-s üdítőt, ami isteni finom.

Szóval nagyon kis kellemes délután volt, ahhoz képest, hogy nekem az elindulás kicsit nehezen ment.

Október 9. – szombat

- Ákos jegyzete -

Ma is sűrű napunk volt. A célpont Jungmun üdülőövezet.

Igazából a Böbe kedvéért megyünk, mert itt van Ázsia legnagyobb botanikus kertje + egy tea-ültetvény/múzeum is tervben van. Szóval zöldséges nap.

Mint minden reggel, komoly problémát jelent reggelit találni. 10 óra előtt még nincsenek a kedvenc mozgó árusaink. Valamiért itt az élet csak késő délelőtt indul be. Ilyenkor persze van már nyitva "Family Mart" vagy "LG25", de az ember másra vágyik. Végül egy helyi gyorsétterem típusú hamburgerest próbáltunk ki. A design mint az USA, de a kaja az koreai. Én pl. tintahalas hamburgert eszek, Böbe ananászosat. Bírom az erős ételeket, de ez még engem is próbára tesz.

Utána lemegyünk a kikötőbe, a 600-as buszt várjuk. Megjött és 1500 W-ba kerül.

A buszon már van két külföldi túrista. Ritka látvány. Megint elmegyünk a 2002-es FIFA-stadion mellett, majd megérkezünk az ICC (nemzetközi konferencia terem)épületéhez. A térkép alapján elindulunk a botanikus kerthez. Végig a tengerpart mellet vezett az út és meleg van. Nagyon fura belegondolni, hogy október van már. 

Megyünk és bámészkodunk, gyönyörködünk az utat szegélyező pálmasorban. Szerencsére útközben látunk néhány túristát, akik felkapaszkodnak egy kis hegyi ösvényen. Mivel a vélt célpont felé vezetett az út, így mi is arra mentünk. Nem bántuk meg. Az út egy gyönyörű, kiépített hegyi ösvény volt, ami 3 vízesésen vezetett át. A végén kilátó és egy pompázatos keleti híd. A Kis hegyi ösvény úgy volt megcsinálva, hogy a tájat nem rombolta, de mégis kényelmesen lehetett barangolni a hegy oldalában.

Hihetetlen meleg van, süt a nap, kb. 30 C^o! Rövid ujjú póló, szandál és jeges üdítő.

A botanikus kert gyönyörű. Egy csomó kép készült itt.

A teaültetvényt viszont megint taxival tudjuk csak elérni.

Sajnos ez egy hihetetlen drága üdülő övezet, a taxisok valami miatt ragaszkodnak a taxiórához, így ez a kis kiruccanás 30 eW lesz, de nem akarok abba a hibába esni mint Egyiptomban. Végül is itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy igazi teaültetvényt lássunk.

Lemegyünk a tengerpartra és addig átgondoljuk a dolgot. Itt található (talán egyetlen a szigeten) homokos tengerpart. Szezonban ez tele van túristákkal. Sétálunk a homokban mezítláb. 

Végül döntünk. Bár a múzeum nem érdekel, de a tea-ültetvény igen, így megyünk, mégha drága is a móka.

Sajnos nyelvi problémák továbbra is vannak, így nem tudjuk biztosan mennyit ért a taxis, de megyünk.

-Böbe jegyzete-

Végülis a végösszeg 24 eW lett, ami hát a másik kiránduláshoz viszonyítva drága. Kitaxiztunk, közben Ákos a sofőr fiával telefonon pontosít (angolul).

Megérkeztünk az út mellett egy épülethez, ami a teamúzeum. Nagyon „dizájnos”, de én azért többet vártam tőle. Egy jó pár régi idők beli és újabb kori teás edények vannak kiállítva, a végén pedig csupán néhány teafejta (filteres főként) van, amiből vásárolni lehet. Hát, nem velemi nagy választék, ráadásul teaültetvénynek se híre, se hamva, pedig a könyv is említést tesz róla. Föl lehet menni valami kilátószerű helyre, hát megnézzük. És innen Ákos egyből kiszúrja, hogy az út másik oldalán van az ültetvény, és vannak is ott emberek. Nosza, mint akit hajt a tatár (vagy a taxióra), Ákos el is indult. Én egy kicsit magasabb növénynek képzeltem el, kb. comb-középig ér. Jó volt és szép volt látni a messzire elnyúló teasorokat. Most már elmondhatjuk, hogy láttuk a teát eredeti formájában (nagy teaimádók vagyunk).

Természetesen egy-két levelet hoztunk el, sőt meg is kóstoltuk. De ebben a formájában semmi teára emlékeztető íze nem volt.

Taxisunk szép komótosan visszafuvarozott az ICC épületéhez. Nem rég lett vége a konferenciának, így mókásan festettünk a sok öltönyös figura között.

Megérkezik a 600-as busz és némi magyarázás (és külső segítség) után utazunk vissza. Este még Ákos némi unszolására elindulunk egy kis éjszakai felfedező útra. Találunk is egy nyüzsgő főutcát, rengeteg bolttal.

Mindketten hazatelefonáltunk, amit már nagyon vártak. Szegény anya nagyon aggódik, mondta, hogy egyszer még telefonáljak. És így megtudtuk, hogy otthon katasztrofális idő van. Esik az eső és 10 C van. Mi meg itt élvezzük a 2. nyarunkat.

Október 8. – Péntek

-Böbe jegyzete-

Ma délelőtt elhagytuk Je-Ju-Si-t (fővárosa JeJu szigetnek tartománynak), és lejöttünk délre, Seogwipo-ba. 1 óra alatt itt is volt a busz. Bár légvonalban alig 20km a táv, de a hegy miatt jóval hosszabb az út. Itt a kis távolság ellenére még mediterránabb a környezet. Talán csak azért jobban érezhető itt, mert több az erdő mint északon, de ez a rész jobban tetszik. Én maradtam megint az állomáson, még Ákos elment szállást keresni. Szinte pár perc múlva már vissza is jött. Talált egy tök szupert: ágy, sőt külön kanapé is volt benne, kis asztal, hatalmas tükör, hűtő és mindössze 30 eW-ért kettőnknek. Már a hotel kategóriába tartozik (króm keretes forgóajtóval + lift), de vendég nem sok van. Itt leszünk most 3 napot, hétfő délelőtt megyünk vissza Je-Ju-Si-be.

Itt is a kikötővel kezdtük az ismerkedést, mert a környékén van két vízesés, amit meg akartunk nézni.

Erről a városról már nem valami jó térkép áll Ákos rendelkezésére, így az első vízesésre véletlenül akadtunk rá.

(Itt megemlítem, hogy egy olyan helyen, ahová nem akartam odamenni, mondván, hogy itt úgysincs semmi, de szerencsére Ákos akaratos volt) 

Ez a hely is szépen kiépített, újból sok turistával. Már rég nem láttam vízesést és ebben a szubtrópusi környezetben ez még szebb látvány. A vízesés előtt két akrobata tanuló lány spontán rögtönöz.

Ugyanitt még volt információs iroda, ahol hiábavalóan sok időt vesztegeltünk, a KTX-re próbált Ákos helyet foglalni (keddre Mokpótól) egy ottani srác segítségével. Sajnos nem lett foglalásunk, mert már ki kellene fizetni az árát (hitelkártya), de ennyi pénzt nem mertünk kockáztatni, hátha csúszunk időben. Én nagyon bízom benne, hogy lesz még hely aznap is, ha nem az előbbire, hát az utóbbira. Jó lenne azért megpróbálni a KTX-es érzést.

Tovább sétáltunk ki a mólóra, mert vannak hajókirándulások. Van sima sétahajó és van tengeralattjárós is. Vasárnap majd kipróbáljuk valamelyiket.

Mivel még a mai napra nem volt meg az elegendő km-ünk, így elmentünk a másik vízeséshez. Ez arról nevezetes, hogy Ázsiában az egyetlen olyan vízesés, amely közvetlenül a tengerbe ömlik.

Sajnos ez a korai sötétedés miatt nem lehet sokáig csavarogni, így hazaindultunk szállásunkra. Útközben vettünk magunknak kaját. Nem messze a hoteltől találtunk egy tök jó kajáldát. Csak elvinni lehet, de nagyon gusztusos egytál-ételek vannak: rizs és mellé mindig valami más feltét. És ami a lényeg, a választék ki van rakva a kirakatba árral együtt, így látjuk hogy mit választunk, és az itteni megszokott dolog: olcsó is. Szóval mindketten választottunk és a szállodai szobában fogyasztottuk el. Fincsi volt. Utána erőt vett rajtunk a fáradtság, és nem is mentünk már sehová.

-Ákos jegyzete-

Ha valaki utazik, akkor az első néhány napban az a érzése, mintha már hetek teltek volna el. Aztán később fordul a dolog.

Most még az első fázisnál vagyunk és kicsit kezdünk "besokalni".

Minden nap fantasztikusan izgalmas és sok új dolgot látunk....túl sokat is, ami persze nem baj, de a napok kezdenek összemosódni.

Itt délen a burjánzó zöldnövényzet gyönyörű. A tegnapi felhős idővel ellentétben ma már jó idő van és ez a hőmérsékleten is meglátszik. Ma jóval 25C felett volt a hőmérséklet.

Az is fura érzés, hogy otthon csupán átlag 6 órát alszunk és éjfélig fent vagyunk, de itt már 9-10 felé majd leragad a szemünk és alszunk vagy 10 órát.

Igaz, napi szinten sokat is megyünk, jóval többet mint itthon.

Október 7. – Csütörtök

-Böbe jegyzete-

Ma tök szép napunk volt, csodaszép helyeken jártunk. A délelőtt kicsit álmoskásan indult, lementünk a kikötőhöz megnézni a kompokat. Kicsit hosszabb volt a lefelé vezető út, mint ahogy a térképen tűnt, de lehet, hogy az új terep miatt van. 

Jövő héten, majd mikor megyünk vissza Szöulba, Mokpóig az utat komppal tervezzük megtenni, onnan pedig KTX gyorsvonattal.

Mi a hétfői napot szemeltük ki, de valami oknál fogva ezen a napon egyetlen komp sincs oda. Kis tanakodás után végül a kedd mellett döntünk, mert állítólag vasárnap csúcsforgalom van és egyel több nap pedig nem árthat ezen a szép helyen. Ákos ügyesen csinált is egy foglalást a 7:40-es járatra.

Visszafelé a városba találunk egy jó kis kajáldát, ahová be is lehet ülni, és szépen megkajcsiztunk. Kezdek megbarátkozni a tengeri kajákkal + kapható az új kedvencem, a rántott édesburgonya is. Itt már nem beszélnek angolul (még a kompállomáson lévő turista információnál se nagyon), így előnyben vannak az olyan helyek, ahol kipakolják a választékot, így nagyjából látjuk, hogy mit rendelünk és mennyiért. Ákos elkezdte kipróbálni a helyi ital-különlegességeket.

Aztán találtunk egy kis ajándékboltot, ahol tudtunk venni a szigetet jelképező nagy szemű embert ábrázoló kis szobrocskát.

Mikor először láttam, furcsának találtam őket, de most már nagyon a szívemhez nőttek, és egy csomó nevezetesség bejáratánál, éttermeknél különböző nagyságban ott figyelnek.

Október 6. – szerda

-Ákos jegyzete-

A mai nap az utazásra megy rá megint.

Folyamatosan változó tervünk alapján ma repülővel Je-Jura megyünk. Többek tanácsára Busant kihagyjuk.

Indulás előtt még itt elintézzük régi adóságunkat és mindenkinek küldünk képeslapot. A szálláshelyen rá is csodálkozott egy angol turista, hogy ha ennyi felé kell írnunk, miért nem e-mailezünk? :-)

A térkép alapján megtaláljuk a postát és feladjuk a 11db képeslapot. Kiderül, hogy az ügyintéző lány 2 évig Magyarországon élt. Milyen kicsi a világ!

Itthagyjuk ezt a városkát, pedig kezdtük megszokni már.

Szerencsére a reptérre közvetlen járat van. Mivel előre kellett venni a repjegyet, így sajnos 4 órát megint a reptéren veszteglünk.

Közben befut egy nagyobb turistacsoport (nyugdíjasok). Hihetetlen gázosak és mint kiderül, velünk utaznak. Ijesztő.

A táv nem nagy (kb 350km), így a gép lényegében emelkedik, majd azután ereszkedni kezdett (50perc).

Sötétedik mire Je-Ju-ra érünk, de még a nyugvó nap fényében megcsodálom a szigetet madártávlatból. Korábban úgy képzeltem, hogy Je Ju egy sziget lesz vulkánnal a közepén, de ez így nem egészen igaz. A sziget lényegében maga a hegy és ahol a lankák véget érnek, ott kezdődik a tenger. 

Már rutinosan a buszállomáson hagyom Böbét. Hihetelen hogy mennyi motel és hotel van mindefelé!

Chan Gi anno elmagyarázta az egyik okát ennek a szállodabőségnek. Mivel Koreában ha a fiatalok randiznak, akkor elképzelhetetlen, hogy otthon szexeljenek házasság előtt. Persze a természet nagy úr, így marad a szálloda. Kisebb vagyont költenek erre a párok és egy ipar megél ebből. Jó példája ez az alságos szemérmességnek. Tipikus olyan dolog, amiről úgy tesznek mintha nem létezne, miközben már gyökeresen jelen van a társadalomban.

Persze lehet, hogy nem ez az egyetlen magyarázata a virágzó szállodaiparnak, de jelentős pillére, az biztos.

Szóval szállást keresek. Mivel este van, nem válogatok. Praktikussági okokból az első motelt választom a buszállomás mellet. Fürdünk, alszunk.

Október 5. – Kedd

-Böbe jegyzete-

A ma délelőtti program: Bulgugsa Templom és Namsa Nemzeti Park.

Itt vettük igénybe a buszos tömegközlekedést, és tapasztaltuk meg vadságát. Iszonyú, ahogy közlekednek az utakon, de szerencsésen odaértünk a templomhoz. Csodálatos ez is. Most is vannak ott szerzetesek, akik Buddhához imádkoznak. Megbeszéltük, hogy szegényeknek nincs nyugodt életük, mert iszonyú mennyiségű gyermekcsoportok vannak, és ott nyüzsögnek 1000-rel. Ez sajnos minket is érintett olyan szempontból, hogyha Ákost meglátják, elkezdenek integetni, hellózni. (a szőke haja miatt)

(Innen Ákos írta a naplót, de az én nevemben)

...

„Egyszer be is idegesedtem, de az Ákos elmagyarázta, hogy bár nehéz helyzet ez néha, de nem jogos ha ideges vagyok, mert minden gyereknek külön-külön „élmény a látvány”. Ők nem tudhatják, hogy előtte már 600 gyerek ugyanezt cselekedte.

Az ajándékboltban vettünk két képet 20 – 20 eW-ért, reméljük sikerül egyben hazavinni. (kicsit meggyűrődött, de helyrehozható)

Visszafelé már rutinosan mentünk és a szálláson lepakoltunk. Bár sose vallanám be Ákosnak, de egyre jobban tetszik a szállásunk.

Rövid pihenő után indulunk a Namsa Nemzeti Parkba.

Az Ákos azt mondta, olyasmi, mint a Bakony, csak sok kis apró buddhista szentélyek vannak. Az 500-as busszal mennénk, de pont lekéssük. Rövid tanakodás után taxival megyünk. Így kettőnknek alig drágább valamivel, mintha buszoznánk.

Megérkezünk, de nem vagyunk egyedül az erdőben. Sok idős koreai emberrel találkozunk, akik néha megmosolyogják igyekezetünket.

Különben is másra számítottam. Ez a hely olyan, mint a Bakony, csak van néhány buddhista szentély is! :)

Kapaszkodunk felfelé és bár egész évben azzal nyaggattam az Ákost, hogy menjünk kirándulni, most mégis sok nekem …….. már vagy fél órája megyünk már!! :)

Némi durcizás után felérünk a hegyre. Nagyon szép, csak ne érezném azt, hogy a tüdőm kiköpöm. Itt fenn egy kisebb templom van. Megpihenünk és közben Ákos szóba elegyedik egy emberrel. Nem tudom mi ütött az Ákosba, de még feljebb akar menni a csúcsig! Azt hiszem lelököm!

Még 100 m a tábla szerint és van ott valami. Huh! Fent vagyunk!!!

Egy hatalmas Buddha-szobor van a sziklába vésve, ami előtt egy "sziklaplató" van, némileg megegyengetve. Nagyon szép. Látunk egy mókust is, legalábbis Ákos azt mondja, hogy az.

Ákos menne tovább a hegy ormán, de én nekem már nincs erőm.

Visszaindulunk, közben egy kisnyugdíjas csoport elzúg mellettünk. Hogy bírják ezek? Leérünk és kissé megnyugodok, azt hiszem elég lesz mára „

-Eddig tartott a személyiség-csere, most már ténylegesen az én szavaim következnek.-

És persze a fentiekkel nem maradéktalanul értek egyet.

...

Ákos a nagy igyekezetében, hogy beleélje magát a helyzetembe, elfelejtett leírni egy szerintem fontos dolgot. Mikor fönn voltunk a hegy tetején, a Buddha-szobor előtt imádkozott két idősebb hölgy és nagyon aranyosan, mosolyogva hívtak oda magukhoz. Velük ültünk egy kis ideig és csodáltuk a tájat.

Október 4. – Hétfő

-Ákos jegyzete-

Hajnalban indulunk Geongju-ba (gjang dzsu).

Kicsit izgulunk, mert eddig mindig vittek minket.

A metrón egy öregember valamiért kiabál velünk. Fura, talán amerikainak néz minket. A vonat nagyon szép, de fáradtak vagyunk, ráadásul most a tegnapi szép idő után megint borult és felhős az ég.

Megérkeztünk, keressük a hotelt, amit az útikönyvből kinéztem, de nincs meg. Aztán egy papírfecnin látjuk kiírva, hogy elköltözött. Böbe nyüsszög. Igazából azért ragaszkodok a helyhez, mert amolyan tradicionális, falusias hely, amit szerintem a Böbe is szeretne. Megtaláljuk és pont olyan, amit vártam, de a Böbe hisztizik, mert túl falusias!! Na, ezt se gondoltam volna!

Végül megbarátkozik a hellyel és maradunk. 30.000 W / 2 fő.

Délután kicsit kómásan megnézzük a királyi sírokat (nem nagy szám), majd a várossal ismerkedünk. A belváros nyüzsgő és tetszik. Az utcák között néhol piac van, ahol mindenféle dolog kapható. Böbe undorodik, de nekem tetszik. Kezdünk belejönni az itteni életvitelbe. Megvan az önállóság előnye is, mert így már közelebb érezzük magunkhoz ezt a világot..

Végre van alvásra is idő, 10 órát alszom!!!

Október 3. – Vasárnap

-Ákos jegyzete-

Nagyon rendes Glória és JinSu, szinte lesik minden kérésünket.

A mai nap amúgy Changié volt. Sajnos még mindig bizonytalan vagyok a további úttal kapcsolatban, de ma estére dönteni kell.

Délelőtt 10 felé megjött Changi. Ma Szöult néztük meg + most tudjuk meg, hogy hogyan jutunk be majd magunktól a városba. Mint kiderült a metrón, a barátnője is velünk tart majd.

Amúgy nagy áldozatnak számít az örökké elfoglalt Koreában, ha valaki egy teljes napot szentel olyan hiábavaló dologra, mint a mi kísérgetésünk. Először egy kézműves utcára mentünk (Namsa gil). Itt kapásból el tudtam volna költeni a pénzem. Ezután találkoztunk Changi barátnőjével. Kedves lány.

Külön élmény ez a páros idegenvezetés. Szerencsénkre a központi palotában ünnepség volt, így látványosabb volt minden. Két kislány megállított minket, hogy írjuk le a nevünket, mert az a házi feladatuk, hogy minél több külföldi nevet gyűjtsenek be.

Utána az állomáson jegyet vettünk más napra   Geongju-ba (gjang dzsu).

Megnéztük a tradicionális falut, de az nem volt olyan érdekes, majd kajáltunk egyet. Persze az étteremben Changi állt mindent a tiltakozásunk ellenére. A kaja csodálatos volt és bőséges. Ezt is előttünk sütötték, mint ahogy ezt már máshol láttam. A húst mentalevélbe csavartuk be: furcsa párosítás volt ez, de finom. Hihetetlen egészségesen étkeznek. Korábban el sem tudtam volna képzelni ilyen zöldséges kosztot, de határozottan finom.

Ezután felmentünk a szöuli toronyba, ami éjjel szép látvány volt.

Épp elég volt egy napra. Sok a mindennapos újdonság is, mint a metró- és a buszhasználat. Apró dolgok, de mégis csak új.

Este megint nincs erőnk kajálni.

De szerdára JinSu foglalt repülőjegyet a JeJura induló járatra.

Másnap megint korán reggel kelés, szóval 3-4 órát alszunk.

Október 2. – Szombat

-Ákos jegyzete-

Az egész délelőtt semmittevéssel telt. Én már korán megébredtem a külső zajra, de Böbe még pár óráig húzta a lóbőrt.

Kicsit kimerészkedtünk és felfedeztük a környéket.

Még előző nap megbeszéltük, hogy elmegyünk Everlendbe, de mivel Glóriának fogorvoshoz kellett mennie, így ez csúszott. Délután aztán kocsiba vágtuk magunkat és jó másfél óra után megérkeztünk.

Amolyan ázsiai Disneyland. Sajnos az utóbbi időben a sok új kaja és a hullámvasút így együtt megfeküdte a gyomrunkat. Így is mindössze 3 órát ha kint voltunk, aztán a hideg hazakergetett minket. A hosszú autóút alatt már émelygett a gyomrom, főleg, ha a kukorica teára gondoltam, amit a Glóriáék tartanak. Végül vettünk magunknak ásványvizet és aznap nem is kajáltunk többet.

Szeptember 30. – Október 1.

-Ákos jegyzete-

Reggel terv szerint indultunk (7 óra). A schwehati reptéren minden olajozottan ment a papírokkal. Az első probléma a gép felszállásakor kezdődött. Már gyorsítottunk a felszálláshoz, amikor lefékezett a gép és visszatért az indulási pontra. Kiderült, hogy a fékkontrol-lámpa döglött be. Szerencsére 1 óra alatt megcsinálták, de ennek ellenére sem indult a gép. Kellően idegesek voltunk már, mert attól tartottunk, hogy lekéssük a csatlakozást. Végül kiderült, hogy az ún. „slot time”miatt várunk, vagyis a két felszálló gép közötti helyre. Legalább tanultunk egy új fogalmat, de vicces volt, hogy először amikor érdeklődtünk a késéssel kapcsolatban a stuwi magától érthetően válaszolta: „we’r wainting for slot time”. Tisztára hülyének éreztem magam, hogy azt se tudom mi az.

Végül 2 óra késéssel megérkeztünk Amszterdamba. Kényelmesen elértük a 747-est.

A gép hozta a „feeling”-et. Bár a hely szűk volt, de mégis kellemes. A kaja nagyon jó volt. A gép bár 1000 km/h-val ment, mégis 9 órás volt az út. Hármas csoportokban voltak a székek és a szomszédunk egy jópofa norvég fickó volt. Sajnos nem tudtam aludni a gépen, mint a Böbe, így már rettenetesen fáradt voltam.

Szerencsére JinSu várt ránk a reptéren. Furcsa volt ez. Négy év után eljöttem Koreába és újra látom a régi ismerősöket. Igazából fel sem fogom még ezt. Böbe jól bírja a gyűrődést és aranyos.

JinSu felhozott minket a lakásukra, váltottunk pénzt, majd elment dolgozni. Most csak a fürdésre és az alvásra tudtam gondolni. Jin Su azt mondta, ha enni akarunk, nyugodtan bármit ehetünk a hűtőszekrényből. Kinyitottam puszta kíváncsiságból, de semmi ehetőt nem találtam nyugati mértékkel. Már eleve furcsa szaga volt a hűtőnek. Belül aztán mindenféle massza és lötty, a fagyasztóban pedig némi bánatos szemű guppi-szerű halat ismertem csak fel. A csapvíz itt nem iható, de van helyette kukorica tea. Ez is elég fura, kb. mintha áztatott pattogatott kukorica lenne.

A lakás egy háló+nappali-konyha+gardrób szobából állt, (mi is itt aludtunk). Számomra a legviccesebb a rizskészítő gép volt, ami hasonló volt a mi kenyérkészítő gépünkhöz. 

Este megjött Glória, majd Changi. Kíváncsi voltam milyen lesz megint találkozni, hát fura volt, de jó érzés.

Elmentünk kajálni.

Egy tipikus helyre vittek. A bejáratnál levetettük a cipőnket és az asztalokhoz le kellett térdelni. A kaját egy nagy hatalmas tálon hozták ki négyünknek. Volt benne disznó borda, zöldség, tészta és rák és ez az egész szójában úszott. Érdekes látvány volt így egybe kutyulva.

Ezután egy másik helyre sétáltunk át sörözni.

Érdekes volt, hogy a sörbe szárazjeget raktak. Böbe diósört iszik, én egy teljesen behatárolhatatlan valamit.

Este megjött JinSu és öten beszélgettünk tovább, de aztán lefekszünk hamar.

Természetesen "földközelben" alszunk. :)

- Bevezetés -
Akár át is ugorhatod ha csak a napló érdekel...

Hogy miért éppen Korea? 

Jó kérdés.

Ha rövid és egyszerű választ szeretnék adni, akkor azt mondanám, hogy a haverok miatt, de ez így ebben a formában nem igaz.

Már régen volt egy álmom, hogy elutazzak a Távol-Keletre. Egy idő után leginkább Japánban és Kínában gondolkoztam, mert a délkelet ázsiai rész nem vonzott annyira, de ekkor közbejött valami ….vagyis inkább valakik.

Hogy miért is pont Dél-Korea? Nos lássuk csak.

2000-ben egy izraeli kibbutz program keretében jártam a Közel-Keleten és ott ismerkedtem össze néhány koreaival. Bevallom, azelőtt az átlag emberhez hasonlóan én is annyit tudtam Koreáról, hogy volt a koreai háború, majd a ’80 években egy olimpia is, Kína és Japán között van és fejlettek, mert onnan jön az LG, Samsung és a KIA termékek.

Fantasztikus kalandos egy év volt 2000 és jól összerázódtunk, sok időt töltöttünk együtt. Habár elsőre az ember nem érez nagy különbséget, főleg így külföldön, de mégis csak idővel előjöttek az apró eltérések, kulturális finomságok. Talán az első legszembetűnőbb ilyen jelek a konyhában mutatkoztak meg. Itt nem csak az egyértelmű kulináris különbségekre gondolok, hanem például arra, amikor egyik lánnyal itthon étterembe mentünk és feltérdelt a szék tetejére (na nem azért mert nem tudta használni a széket, csak így kényelmesebb volt neki), vagy az, amikor nálunk a húsleveshez elővették anyám féltve őrzött kompótostál-készletét.

Ez persze csak a felszín kapirgálása és sokkal több minden „jött át” a beszélgetések által.

Esténként mind többet és többet tudtam meg Koreáról és az ott élő emberekről.

Izrael után három koreaival tartottam még egy ideig a kapcsolatot.

A két munkatársammal Dzsin Szu-val (Jin Su) és Csán Gi-val (Chan Gi) és egy másik közös ismerőssel Mjang Hoával, akit az egyszerűség kedvéért Glóriának hívtunk mi, nyugatiak. Néhány napot vendégeskedtek nálunk Izrael után és akkor meghívtak engem Koreába.

Habár Izraelben sokat voltunk együtt, mégis rendkívül hamar megszakadt a kapcsolat a srácokkal. Furcsa volt ez nekem, hiszen olyan jóban voltunk, de akkor még nem ismertem ezt a fajta keleti mentalitást.

Aztán 2003-ban éreztem ismét azt a bizonyos bizsergést. Utaznom kell…talán utoljára, mert hát ahogy „öregszem”, annál nehezebb munka majd az esetleges család mellől elszakadni. Azt tudtam, hogy kelet lesz a célpont, csak azt nem tudtam, hogy pontosan hova. A képben Japán, Kína és Korea volt. Japán drága ország, így eleve elvetettem. Kína az ősi keleti kultúra országa csábító volt és a volt ismerőseim miatt Korea is izgatott, de nem maga az ország, amiről ekkor még keveset tudtam. Úgy gondoltam 50-50 % szól mindkét ország mellett különböző szempontok alapján, így tovább informálódtam. Végül a neten kaptam infót más utazóktól, akik dicsérték Korea szépségét, így ez irányba billent a mérleg.

Barátnőm (Böbe) közben bejelentette, hogy ha megyek a Távol-Keletre, akkor ő is jönni szeretne, így közöltem döntésem; irány Korea!

„Miért Korea? Mi van ott?”

Na igen ez az átlagos kérdés, de az igazat megvallva abban a pillanatban én se tudtam semmi konkrétumot így sejtelmesen annyit mondtam, hogy „Szép ország az, na meg az ismerősök, szóval így oda megyünk.”

Hogy Korea mennyire ismeretlen és kiaknázatlan ország a turizmus szempontjából az akkor tudatosult igazán, amikor megpróbáltam útikönyvet találni. Hát nem volt. Közben a régi német ismerősömtől megtudtam, hogy náluk se létezik. Végül neten "WL" javaslatára megrendeltem a Lonely Planet angol nyelvű útikönyvet. Ez egy régi patinás útikönyv család, de mint megtudtam, ők is csak a 80'-as években, az olimpia után adtak ki először útikönyvet Koreáról.

Hogy miért ilyen ismeretlen Korea? Hát ez azt hiszem a nyugat hibája. Egyszerűen többségünknek Távol-keleten csakis Japán, Kína és Thaiföld létezik. Így hiába szép és fejlett ország, mégis szinte csak helyi turizmus létezik. Olyan kevés volt a nyugati turista, hogy igazi csodabogárnak számítottunk és ha másik nyugatival találkoztunk, akkor hangosan köszöntünk egymásnak. J

Végül felvettem a kapcsolatot a régi ismerősökkel, akik először nem is válaszoltak, majd később egy pár soros udvarias levélben biztosítottak, hogy szívesen várnak, aztán hosszú hallgatás megint. Valahogy kitörőbb örömre számítottam.

Kicsit elbizonytalanodtam, majd megírtam, hogy nem is zavarnék, majd máshol szállok meg. Találtam is egy nagyszerű lehetőséget, amely által ottani családoknál lehet megszállni elfogadható pénzért és így az ember nem egy rideg szállodában lakik, hanem egy családnál.

Már el is kezdtem ezt a megoldást előkészíteni, de ekkor megint jött egy pár soros levél, hogy dehogy megyek máshova, mert ők szívesen látnak, csak menjek.

Most akkor mi van???

Végül is pár ilyen érdekes levélváltás után rájöttem, hogy tényleg szívesen látnak csak ezt olyan nehezen tudják kifejezni. Hát gondoltam majd meglátom odakint.

Eleve úgy terveztem, hogy Szöulon kívül más helyeket is megnézek, így úgysem zavarok sok vizet arrafelé, ha mégis más a helyzet. Buzgón lapoztam a Lonely Planet-et és kutakodtam az Interneten és kezdett egy kép kialakulni bennem Koreáról. Leginkább Je Ju (dzse-dzsu) szigete tetszett meg a leírások alapján.

Némi egyeztetés után megvolt a keretterv:

Pénteken érkezünk, vasárnapig szokjuk a környezetet, esetleg körülnézünk Szöulban, majd hétfőn elindulunk délre. Aztán ha jó egy hét múlva elfogyott a pénz, akkor vissza  északra.

Nem is akarom nyújtani tovább az előzményeket jöjjön az útinapló: